2015. jún 02.

Fehér Béla: Fültől fülig

írta: Szeretünk olvasni
Fehér Béla: Fültől fülig

Fehér Béla nevével már többször is találkoztunk, de egészen az év elejéig annyira nem kaptuk fel a fejünket. Akkor indult ugyanis a 6 részes tv-sorozat, a Kossuthkifli, aminek a szerző könyve az alapja.

Mi most azonban a régi-új könyvét szeretnénk ajánlani nektek. Sokat gondolkodtunk melyik legyen az, végül a borító választott ki minket. Baranyai B. András munkája ránk kacsintott. 
b1344959.JPG

Fültől fülig- Helikon Kiadó, 2015

Sajkodi magányomban határoztam el, hogy a saját szórakoztatásomra írok egy regényt. Saját szórakoztatásnak azt nevezem, amikor írás közben az ember nem a képzeletbeli olvasót látja, nem érdeklik az elvárások, és eszébe sem jutnak azok, akik elzümmögik, mi a jó és mi a rossz. Írni például nagyon jó. Csak úgy írni pedig a világon a legjobb, éppen olyan, mint a céltalan csavargás. Vagyis kaland. A kaland pedig maga a szabadság. Szabadok a hősök, és szabad a szerző is. Az én szabadságom végeredménye a Fültől fülig című fürdőregény. Egy ideig játszottam a gondolattal, hogy megírom a folytatását, de hősöm, Skrabek, a babonás bérgyilkos, lebeszélt róla. Nem akarta, hogy a regényben kitörjön az első világháború. Rázta az orrom előtt a borotváját, és arról győzködött, hogy békeidőben nyugodtabban tud dolgozni. Az volt a munkája, hogy elvágja az ügyfelei nyakát. Megállítottam neki az időt.

Egy kicsit régimódi, egy kicsit modern. A kettő keveredése mégis olyan jó arányban van jelen a könyvben, egy cseppet sem zavaró. Egyedi, és különleges.  A szereplők színesek, mind nagyon egyedi. És tulajdonképpen ők viszik el az egész könyvet. Hiszen lehet a történet fordulatos, izgalmas, leírásokban pedig roppant gazdag, mégis a szereplőket lehet leginkább kiemelni. Már a nevek is magukkal ragadnak. A leírások, a hangulatteremtés csak hab a tortán.

Olvassuk el bátran, ha kedveljük Rejtő Jenő, Vonnegut könyveit. Ha pedig nem, akkor nem kell tőle megijedni. Jó lesz az.

Ezen a tündéri, légies reggelen az ördög a nyitott ablakban állt, hallgatta a Rezső-forrás környékéről felhangzó fácánkakatolást, szemeit a Csomághegy zúgó fenyvesén, majd a völgy fölött vitorlázó héjapáron legeltette, s eltekintve halványkék hálógatyájától, valamint a koponyáján feszülő Gáspár-féle hajlekötő necctől, teljesen mezítelen volt. A rend kedvéért végzett néhány könnyű tornagyakorlatot, karhúzogatást és guggolást, aztán a fogadó előtt elhaladó nyurga deszkaszállító szekerek kötötték le a figyelmét. Kikönyökölt az ablakba, és hosszasan nézett a szekerek után. A lomhán lépegető, zömök székely lovakról régen elmúlt lidércnyomásos éjszakák jutottak az eszébe.

Egy időben gyakran lepték meg ragacsos lázálmok, és mindben szerepelt ló. Hárommellű, szőrös testű hetéra érkezett lóháton az ágya mellé, és fekete fogait vicsorítva, közönséges szalonnázó bicskával kaszabolta össze Skrabek arcát. Minden alkalommal mondott valamit, de nem lehetett érteni mit, szétkenődtek a szavai, mintha egy barlang mélyéről bugyogtak volna fel. Skrabek olyankor hideg lucsokban ébredt, kezével az arcát tapogatta, nézte nem véres-e. A legjobban az bosszantotta, hogy sose tudott elmenekülni, csak feküdt tehetetlenül, mint egy darab fa, és a saját eltorzult arcát látta a vérengző hetéra szembogarában.

A lázálmok végleg elmúltak, amikor találkozott Misoga algebratanárral.

Attól kezdve tudta, hogy a zsebébe tojt a szerencse.

Szólj hozzá