2015. máj 30.

Alan Bradley: A jósnő kristálygömbje

írta: Szeretünk olvasni
Alan Bradley: A jósnő kristálygömbje

A következő napokban a Maxim Kiadó könyvheti újdonságaiból hozunk el egyet-egyet. Reméljük ti is találtok majd olyat, amit szívesen elolvasnátok. Második részünk szerzőjének ez lesz a harmadik könyve hazánkban.

nevtelen.png

Alan Bradley egy elbűvölő regénnyel tér vissza, amelynek főhőse a rettentően okos és rendíthetetlen tizenegy éves nyomozó, Flavia de Luce. A koraérett vegyész mérgek iránti szenvedélyének köszönhetően deríti ki a Palánkosban történt gaztettek közötti összefüggéseket.

Flavia megkéri az idős cigányasszonyt, hogy jósoljon neki kristálygömbjéből, és meglepetésére a jósnő tud Harrietről, az édesanyjáról. Mi több, egykor ő maga is a Buckshawban, a de Luce család birtokán élt, a nő óvó felügyelete mellett. Egészen addig, míg Harriet el nem tűnt a hegyekben; ekkor Fenellának szednie kellett a sátorfáját. Flavia mindent helyre akar hozni, de tenni vágyásával az ellenkezőjét éri el, szerencsétlenséget hoz a cigányasszony fejére. A jósnőt éjnek évadján támadás éri a saját kordéjában. Vajon ez annak a helyi mendemondának a következménye, hogy őt okolják egy kisbaba évekkel korábbi elrablásáért?

Flaviát nem hagyja nyugodni a dolog, még akkor sem, mikor „hőn szeretett” nyomozótársával, Hewitt felügyelővel kell osztozkodnia az ügyön. De hogyan kapcsolódik a bűntény az eltűnt csecsemőhöz? Mialatt Flavia ezen töpreng, egy másik testre bukkan.

Hűséges kerékpárján, Gladysen járja a vidéket nyomok után kutatva, s eközben találkozik egy elegáns művésznővel, akinek a birtokában van egy igen kivételes tárgy, egy portré, amely segít fényt deríteni a legnagyobb rejtélyre: milyen is Flavia legbelül?

Mit gondolnak róla a nagy külföldi lapok?

„Végtelenül szórakoztató… A szerző ügyesen idéz fel egy korszakot is, de Flavia sziporkázó elbeszélése nyújtja a legfőbb élvezetet.” Publishers Weekly

„Az élénk, vicces és fékezhetetlen Flavia jellegzetesen nem édes, és a kényelmes falusi környezet is tartogat elég érdekes meglepetéseket.” Barnes and Noble

„Ha létezik detektív, aki bátor, briliáns és igen imádni való, az Flavia de Luce.” „Ha létezik detektív, aki bátor, briliáns és igen imádni való, az Flavia de Luce.” USA Today

„Bradley megint egy elbűvölő, különös, fordulatokban gazdag történetet talált ki, amelynek stílusát és hátterét éppúgy élvezi az olvasó, mint a középpontban zajló nyomozást… Lenyűgözőbb, mint az élet. The Boston Globe

alan-bradley.jpgA szerzőről:

Alan Bradley számos könyv szerzője. Továbbá sok rádió- és televíziós csatornánál és a Ryeson Egyetemen oktatott, mielőtt Saskatoon-ban a Saskatchewan Egyetem Média Központjának televíziós mérnöki igazgatója lett huszonöt évre. Ezt az állását azért hagyta abba, hogy az írásnak szentelhesse az életét 1994-ben.

Alan Bradley Máltán él feleségével Shirleyvel és két macskájával.

További érdekességek, akciók, újdonságok a kiadó tematikus facebook oldalán!

 

 

Szólj hozzá

könyv dream válogatás maxim kiadó