Következő posztunkban a Trubadúr Kiadó kínálatából választottunk ki három könyvet, amit mindenképpen érdemes lesz elolvasni ezen a nyáron!

Anthony Burgess:  Beteg a doktor

John Burgess Wilson, aki többnyire Anthony Burgess néven publikálta műveit, 1917. február 25-én született Manchesterben. Édesanyját és nővérét korán elveszítette, mostohaanyja és a varietékben és a némafilmek mozijában zongorázó apja nevelte. Burgess már középiskolásként elkezdett verseket és novellákat írni. Bár zenei munkásságát kevesen ismerik, legalább annyira tartotta magát zeneszerzőnek, mint írónak. Elsősorban 33 regényének köszönheti hírnevét, de 175 zeneművet komponált, verseket, színpadi műveket és számos tanulmányt is írt. 1993. november 22-én hunyt el Londonban. 

A Beteg a doktort Burgess tévesen diagnosztizált agytumora ihlette: a Malajziában, majd Bruneiben tanárként dolgozó Burgess egyik óráján összeesett, és arra kényszerült, hogy feleségével visszatérjen Angliába. A regény „doktorát”, a kórházban agyműtétjére váró nyelvészprofesszort, dr. Spindriftet az író önmagáról mintázta. Felesége, Sheila – aki sok tekintetben hasonlít Burgess akkori feleségére – egyre ritkábban látogatja, maga helyett inkább újdonsült barátait küldi a kórházba. Ráadásul a professzor a kellemetlen vizsgálatokat is nehezen tűri, ezért úgy dönt, inkább megszökik. Ekkor veszi kezdetét az alvilági kaland, amelyben Burgess – karneválszerűen felvonultatott szereplőinek köszönhetően – végtelen humorral mutatja be a beszélt nyelv sokszínűségét.

Irvine Welsh: A sziámi ikrek szexuális élete

Miután Lucy Brennan, a Miami Beachen élő személyi edző lefegyverez egy férfit, aki két rémült hajléktalant üldöz pisztollyal a kezében, nem kell sokat várni, hogy feltűnjenek a színen a rendőrök és a szenzációra éhes hírcsatornák kamerái is. Míg Lucyt alig néhány óra leforgása alatt hőssé avatja a média, az eset egyetlen szemtanúja, a depresszióval küzdő, túlsúlyos Lena Sorenson az újdonsült híresség megszállottjává válik, és felkeresi, hogy a kliense lehessen – de hamarosan kiderül, hogy sokkal inkább a tréner teste érdekli, mintsem a sajátja. Az igazi problémák pedig akkor kezdődnek, amikor a két nő fokozatosan egyre közelebb kerül egymáshoz, és azon kapják magukat, hogy folyamatosan a sziámi ikrek szexuális életén jár az eszük...

Pályafutásának két legmarkánsabb női főhőse, az agresszív, mocskos szájú Lucy Brennan és a szeretetéhes, manipulatív Lena Sorenson bizarr szadomazochista viszonyán keresztül Irvine Welsh korunk két nagy rögeszméjét járja körbe: a külsőnkkel és a lakhelyünkkel kapcsolatos megszállottságot. Noha a helyszín a borongós Edinburgh helyett ezúttal a napfényes Florida, a kegyelmet soha nem ismerő skót író most is olyan felzaklató történetet mesél, amelytől sötétbe borul a táj.

Charles Bukowski: A kezdő

Charles Bukowski (1920–1994) egy kicsit „kilóg” a huszadik század amerikai irodalmából. Versei alapján a beatköltők közé sorolták, de ő soha nem volt harcias. Önéletrajzi ihletésű regényeiben, amelyeknek főszereplője alteregója, Henry Chinaski, nagyrészt az amerikai társadalom lecsúszott figuráiról írt, nyersen, őszintén, húsba vágó humorral és bölcsességgel. Alkoholista, napról napra élő, kompromisszumokat nem ismerő életmódja miatt sokan rajongtak – és rajonganak – érte, de ő köszönte, nem kért ebből, sőt ha lehetett, kerülte a rajongóit (kivéve, ha azok nők voltak), az embereket és főleg az írókat. Charles Bukowskinak mára világszerte kultusza lett, beleértve Magyarországot is. És bár – első ránézésre – felháborító(nak tűnő) életmódja miatt sokan viszolyogtak – és viszolyognak – tőle, hogyan is ne lenne kultusza egy olyan embernek, akinek még a sírján is ez áll: „Don’t try”, azaz: ne próbáld, csináld.

„Próbáltam rábeszélni Jimmyt, hogy olyan helyre menjünk a parton, ahol nincs túl sok ember. Az ingem nélkül elég hülyén éreztem magam. Irigyeltem azokat, akik ott fürödtek, és semmi bajuk sem volt. Utáltam az összes rohadt köcsögöt, aki napozott, úszott, aludt, beszélgetett vagy labdázott. Utáltam a hátukat, az arcukat, a könyöküket, a szemüket, a köldöküket és a fürdőruhájukat.

A víz tele volt emberekkel. Miért is olyan jó ez a tengerpartozás? Senkinek sincs jobb dolga ennél?

– Gondolj bele, egy csomó nő megy a vízbe, és belepisálnak.

– Igen, te meg megiszod.

Tudtam, hogy én soha nem fogok tudni emberek között normálisan élni. Talán a legjobb lesz, ha szerzetesnek megyek. Majd úgy teszek, mintha hinnék Istenben, eléldegélek egy kis hálófülkében, orgonán játszom, és egyfolytában misebort vedelek. Hónapokig is a szobámban maradhatok meditálni, közben senkinek se kell a fejét néznem, és csak beküldik nekem a bort. A gond csak az volt, hogy a szerzetesruha tiszta gyapjú. Ami még rosszabb, mint a katonai kiképző egyenruha. Azt képtelen lennék hordani. Valami mást kell kitalálnom.”