2014. okt 13.

Victoria Connelly: Bárcsak itt lennél

írta: Szeretünk olvasni
Victoria Connelly: Bárcsak itt lennél

Véleményem szerint ez egy remek, hangulatos, kedves regény. Egy igazán könnyed hangvételű, mozgalmas, kikapcsolódást nyújtó olvasmány, szép fogalmazással, érzékletes leírásokkal és egy kis humorral.

BarcsakIttLennel-B1-250x400_1.jpgA történet magába foglal egy görögországi nyaralást, az adott helyszín bebarangolását szinte testközelből, egy külföldivel való románcot, két testvérpár kapcsolatát, illetve egy lány idős apjához való szívmelengető viszonyát. Ezek mellett találkozhatunk egy legendás kívánság valóra válásával is, mely felborítja egy lány addigi megszokott, általa nem túl sokra tartott életét. És ha ez még nem lenne elég, egy illető eltűnésével is szembe kell néznünk a regény olvasása során.

Jól össze van rakva a történet, s nagyon olvastatta is magát. Sokszor úgy éreztem, én is ott vagyok benne. Más-más lényegű szálakból épül fel, melyek közt az egyszerűbbek mellett komolyabb témájú is akad. Nem sablonos sztori, számomra új, különlegesebb töltettel is szolgált. Nem mondom, hogy minden mozzanata kiszámíthatatlan volt, de többször is előfordult, hogy nem tudtam, mi fog történni, vagy ha sejtettem is, nem úgy történt.

Jó szívvel ajánlom mindenkinek, aki szereti a színvonalas, könnyed női regényeket!

Pataki Betti ajánlója

Szólj hozzá

utazás női humoros szórakoztató irodalom Erawan erawan kiadó