2014. sze 04.

Hankiss Elemér: A befejezetlen ember

írta: Szeretünk olvasni
Hankiss Elemér: A befejezetlen ember

Hankiss Elemér Széchenyi-díjas magyar szociológus, filozófus, értékkutató, irodalomtörténész.

B1259667.JPG

Az 1970-es évek végén, 1980-as évek közepén tűnt fel népszerű szociológiai műveivel (Diagnózisok, Társadalmi csapdák), melyekben a késő Kádár-korszak magyar társadalmának értékválságos mindennapi kultúráját állította szembe a magas kultúra kirakatával. A továbbiakban is az értékszociológia köré csoportosul munkássága. Gyakorlatilag a magyar értékkutatási iskola megalapítója. 1996-1998 a Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Intézetének igazgatója. Számos külföldi egyetemen vendégprofesszor, többek között a Stanfordon, a Firenzei Európa Egyetemen,a Bruges-i Európa Egyetemen, illetve a CEU-n. Az utóbbi években érdeklődése a globális civilizációs kérdések felé mozdult el, de továbbra is folyamatosan kommentálja a hazai társadalomfejlődés problémáit.

Nem régen megjelent könyve, A befejezetlen ember, a Helikon Kiadó gondozásában jelent meg.

Igen, befejezetlen lények vagyunk. Azt is mondhatnám: szerencsére. Mert így még előttünk van az élet ezernyi lehetősége, megfejtendő titka. Csak egy befejezetlen ember lehet szabad - írja a híres német filozófus, Nicolai Hartmann.

E kötet írásai erről a befejezetlen emberről, a befejezetlen életről szólnak. Arról, hogy keressük a teljességet, és keresés közben elvakít minket a sikereknek és kudarcoknak, örömnek és szomorúságnak, tréfáknak és tragédiáknak, a jóságnak és a gonoszságnak, a reménynek és reménytelenségnek, a fényeknek és az árnyaknak az a káprázata, amelyet életnek nevezünk.

Kiknek ajánljuk? Azoknak,

- akik most olvasnának először Hankiss Elemér könyvet.

- akik szeretnek olvasni a gondolatok világáról, emberekről, szabadságról.

- akik érdeklődnek egy különleges tudományág, a filozófia iránt.

- akik szeretik a rövid gondolatokat.

- akik szeretik a válogatott írásokat

- aki nyitott a komolyabb szövegekre

De természetesen minden könyvszerető embernek bátran ajánljuk!

„Igen, tévelygek. Keresem azt, ami új, amit még homály fed, ami fontos lehet, ami még élő, ami több, mint a ma adott és ismert. Igen, tévelygek, kalandozok, vagy akár csellengek. Játszom. Nem hiszem, nem vagyok elég gőgös ahhoz, hogy azt higgyem, megtaláltam az igazságot. És nem szorongok annyira, hogy görcsösen belekapaszkodjam, belecsimpaszkodjam abba a biztosnak remélt fogantyúba, amelyet egyszer már megragadtam.

Hankiss Elemér: A befejezetlen ember – Helikon Kiadó 2014. 

Szólj hozzá

filozófia pszichologia helikon kiadó