2011. jún 02.

Könyvajánló - Soma Mamagésa: Új egyensúly

írta: Szeretünk olvasni
Könyvajánló - Soma Mamagésa: Új egyensúly

Hát nem is tudom hol kezdjem. Elgondolkodtatott Soma új könyvének részlete a házasságról, gyerekvállalásról, együttélésről. Mint ahogyan Soma személye, az írás is eléggé megosztó lesz szerintem.

Először talán személyes véleményemet fejteném ki a témát illetőleg. Nekem mit jelent például a házasság? 24 évesen én úgy látom, hogy most kényszer miatt köttetnek elsősorban a házasságok, ezáltal elvesztették azt a jelentését, amit talán még a nagyszülők képviselnek.

Ahogy Soma felvázolta most tényleg a következő szerepeket tölti be:

- gazdasági

 - szexuális

- gyermeknevelői

Bár ha belegondolok, hogy vannak olyanok a környezetemben akik azért váltak el, mert így több támogatásban részesülhetnek a gyerekek, a gazdasági mellé odatenném ezt is.

Szép és jó dolog a gondolatmenet, de több ponton is kivehető, hogy a könyvet egy felvilágosult nő írta, nem pedig egy átlag ember. Talán nem is baj, mert ezt a fajta megközelítést is illene ismerni.

Soma azt írta, hogy a házassággal kapcsolatos változásokat szellemi szintről kellene elindítani. Szemléletváltásra lenne szükség. Szerintem elsősorban maga a család fogalmát kellene frissíteni kezdésnek. A változás elkezdődött, de ki így, ki úgy éli meg.

Feldmár legutolsó, Szabadíts meg a gonosztól című könyvében olvastam, hogy: „ha nem szeretsz, halott vagy. Ha szeretsz megölnek.” Valóban, ha nem egyenrangúak a felek, nem egy dolgot képviselünk egy kapcsolatban, akkor megtörténhet a dolog.

Nem tudom hogy Soma milyen tapasztalatok, vagy egyéb tényezők alapján állította össze a könyv ezen fejezetét, de kíváncsi lennék. Megkérdezte vajon a mai 18-25 közötti fiatalokat? Vagy marad a már házasságban lévő csoportnál?

Lényegében igazat adok, hogy egy új egyensúlyra valóban szükség van. Ha nem is tudják ezt maguk kialakítani, akkor Soma ezen könyve kiválóan megfelel kezdésnek. Átgondolhatják a fogalmakat. Fiatalok idősek egyaránt beazonosíthatják magukat, hogy vajon ők melyik részét tekintik igaznak a házasságot illetőleg? Hogyan cselekednének?

Az én gondolkodásomat talán a Vad Fruttik együttes Nem hiszek című dalából idézve tudnám legjobban leírni: "Nem hiszek a gyűrű aranyában". De ez csak az én véleményem. Egy a sok közül. Rám ilyen hatással volt Soma új könyvéből az a rövidke részlet..

Olvassátok el, és gondolkodjatok! Változtok vagy maradtok a régi rend szerint? Vagyis készen álltok-e az Új egyensúly megteremtéséhez?

A könyvajánlót Berta Péter küldte.

A könyv megvásárolható az alábbi helyeken: Bookline, Libri, Alexandra

 

Szólj hozzá

könyv libri könyvajánló alexandra jaffa bookline