2014. okt 22.

Deborah Harkness írónő Budapesten!

írta: Szeretünk olvasni
Deborah Harkness írónő Budapesten!

November első hetében hazánkba látogat Deborah Harkness írónő, a Dél-Kaliforniai Egyetem történelemprofesszora, akinek pár éve jelent meg a Cartaphilus Könyvkiadó gondozásában A BOSZORKÁNYOK ELVESZETT KÖNYVE  című regénye, a  Mindenszentek-trilógia  első részeként. 

Egy igazi sikerkönyvről van szó, amely már a megjelenés hetében felkerült a New York Times bestseller-listájára, és eddig 34 országban adták ki, közöttük Magyarországon is. A szerző a regény folytatásaként magyarul most megjelenő, szintén toplistás új kötete, AZ ÉJSZAKA ÁRNYAI bemutatása kapcsán érkezik Budapestre. 

Ebből az alkalomból nyilvános könyvbemutatót tartanak november 6-án, csütörtökön 19 órától, a Károly körúti Alexandra Könyvesház Irodalmi Kávézójában. (1075 Budapest, Károly krt. 3/C)

A szerzővel Bosnyák Viktória író-műfordító beszélget majd.

a boszorkanyok elveszett konyve_cart.JPGA boszorkányok elveszett könyve
A Mindenszentek trilógia első kötete

Diana Bishop, az alkímia történetével foglalkozó fiatal történész - aki akarata ellenére lett boszorkány, és azért választotta a tudományos pályát, mert így kíván megszabadulni e terhes örökségtől - az oxfordi Bodley könyvtárban ráakad egy titokzatos, elveszettnek vélt könyvre, az Ashmole 782 névre hallgató kéziratra.
Rajta kívül azonban más túlvilági lények, démonok és vámpírok is ott nyüzsögnek a könyvtárban, és az ő érdeklődésüket is felkelti az eltűnt kötet, mert olyan titkokat sejtenek benne, amelyek meghatározóak lehetnek a teremtmények - azaz a nem-emberek - sorsára nézve. Azt is meg szeretnék tudni továbbá, hogy a boszorkány-történésznő miként bukkanhatott rá erre a kivételes ritkaságra.
A Diana körül gyülekező túlvilági teremtmények központi figurája egy ezerötszáz éves vámpír, Matthew Clairmont, aki mellesleg az oxfordi egyetem professzora és az Angol Tudományos Akadémia tagja. Ők ketten elhatározzák, hogy megfejtik az eltűnt kézirat titkát. Deborah Harkness regénye ennek az izgalmas vállalkozásnak és kettőjük kapcsolatának története.

Az éjszaka árnyai738474F.gif
A Mindenszentek-trilógia második kötete

A boszorkányok elveszett könyvéből megismert Diana Bishop és Matthew Clairmont szerelme továbbra is izzik, kalandos történetük egyre újabb fordulatokat vesz térben és időben. Diana ugyanis nemcsak történész, hanem boszorkány is, a vonzó Matthew pedig vámpír. Mivel az oxfordi könyvtárban őrzött rejtélyes kézirat eltűnése nem hagyja őket nyugodni, a nyomába erednek, de nincsenek egyedül: démonok, vámpírok, boszorkányok akadályozzák őket. Elhatározzák hát, hogy visszautaznak az időben a kézirat keletkezésének korába, így próbálják megszerezni. Diana korábban tudomást sem akart venni őseitől örökölt képességeiről, most viszont sürgető vágyat érez, hogy elsajátítsa a boszorkánymesterséget. Amikor ott találják magukat az 1590-es évben, Londonban, körülöttük nyüzsögnek a költők, színműírók, udvaroncok - és persze a természetfeletti lények. Ők megérzik, hogy Diana közülük való, ő pedig lassan tudatára ébred a hatalmának. Amire nagy szüksége is lesz, mivel hanyatlóban a vámpírok népe, és az okok kiderítése rájuk vár. Nemsokára már a prágai császári udvarban fürkészik a kézirat titkát...

Az éjszaka árnyai nem pusztán borzongatóan szenvedélyes szerelmi történet és kalandos időutazás, hanem egyszersmind a játékos kedvű író megelevenedő fantáziája az Erzsébet-korról: találkozunk a szerzőtársától ötleteket kunyeráló Will Shakespeare-rel, nagy hatalmú államférfiakkal - és persze magával a szűz királynővel is. A szerző valósággal lubickol a korabeli környezetben, s így az olvasó is nagy örömét leli abban, hogy az elbűvölő hősnőt elkísérheti a múltba. Varázslatos íráskészségével Deborah Harkness ismét lenyűgözi rajongóit: ahogy a mágia és az intrika szövevényéből letehetetlen történetet kerekít, az csakugyan boszorkányos. (Várható megjelenés: november 3.)

Cartaphilus Könyvkiadó, 2014

Szólj hozzá

sorozat fantasy bemutató trilógia cartaphilus